Boros Irén

Boros Irén (ifj. Szalay Lajosné) dalszerző, költő. Szerzeményei (szöveg és zene): Azt hittem, hogy, Kigyelmedet édesanyám, Ne csudálkozz, Sír a nóta, de régóta, Amíg fodros párnáidon, stb. (csak szöveg): Nagy bajom van, Daru madár, vándor madár, stb. Szerzeményei hangversenyeken és zenekarok műsorán kerülnek előadásra.

A magyar muzsika könyve. 1936.

Boér Béla (1890-?)

Boér Béla zeneszerző. *1890, Sepsiszentgyörgy. Zenei tanulmányait magánúton végezte. Szerzeményei: Szomorúan búg a fenyőknek, Sötét felhők, Volt egy kislány, Rása szoknya, piros szoknya, Van egy nóta, Dongó a virágon, stb. Műveivel díszoklevelet nyert.

A magyar muzsika könyve. 1936.

Hegyi Anna (1896–?)

Hegyi Anna (gömörrozsnyói) énekesnő, született 1896. jan. 8-án, Rozsnyón, zenész-családból. Szépen csengő hangja már korán feltűnt a rozsnyói római katholikus zárda gyermekkórusában, és már ekkor foglalkozni kezdtek zenei kiképzésével. Miskolcon elvégezte a polgári iskolát, majd 1905-ben atyjával külföldre került, ahol (Drezdában és Berlinben) már énektanulmányokat folytatott. 1913-ban a Rákosi-iskola növendéke lett és mint tehetséges ösztöndíjas növendék, egy esztendő alatt végezte el a 3 éves tanfolyamot. Ezután a Király Színház szerződtette rendes tagnak, ahol az évek során számos szép sikert ért el, főképp a Csárdáskirálynő, Stambul rózsája, Cigánygrófnő, János vitéz, Kék mazur, Offenbach, Ripp van Winkle, Cigánybáró, Cornevillei harangok stb. darabok főszerepeiben. Főszereplője volt a Lavotta halálának 100 éves évfordulója alkalmával 1920-ban Tállyán rendezett országos ünnepségnek, amikor Lavottának, az ottani születésű Zempléni Árpád költőnek, a tokaji szőllők felújítójának: Bernáth Bélának és az ottani templomban keresztelt Kossuth Lajosnak négyes emléket állítottak. Vikár Béla író, Akadémiai tag, az ünnepi bizottság elnöke, Hegyi Anna szerepléséről alábbi kis versben emlékezik meg:

   Jó Lavotta virágos sírjánál
   Tengernyi nép könnyezve némán áll.
   Azt a könnyet, mely minden szembe gyűl,
   Hegyi Anna csalja ki egyedül.
      Megérezné, amért oly hőn eped:
      Feldobogna szíved, a rég kihalt.
      Jó Lavotta, hallanád ezt a dalt,
      Síron túl is él a hű szeretet.

1923-ban Petőfi Sándor születésének 100 éves évfordulója alkalmával, mely egybeesett gr. Andrássy Gyula és Pákh Albert, Gömör szülötteinek 100 éves születési évfordulójával, az aggteleki cseppkőbarlangban rendezett országos éjféli ünnepély alkalmával az egy begyűlt ünneplők ezrei előtt énekelt Hegyi Anna magyar nótákat az ózdi gyári zenekar kísérete mellett, emlékezetes, mély hatást keltve. Azóta is sűrűn szerepel a hangversenydobogón operaáriákkal és magyar nótákkal.

Magyar Színművészeti Lexikon. Bp. 1931-1932.

Szentirmay Elemér (1836-1908)

SZENTIRMAY ELEMÉR

1835–1908

A régi nagy nótaköltőknek utolsója is meghalt, talán a legnagyobb valamennyi között. A magyar gentrynek egyik legszebb, legkedvesebb typusa, a nótakedvelő szállott vele sírba, csak hogy — csak úgy mint Simonffy Kálmánnál — eredeti alkotó és teremtő dalköltővé emelkedve és finomulva. Mikor fellépett, Budapest mulatása a czigányzenén kívül — nagy­ részben zsidó-német volt, egy bécsi külváros éjjeli életének keletibb, tehát romlottabb mása; mikor ő és Blaháné elfáradtak, a mulató Budapest már magyarrá lett: kettejük nagy érdeme.
Mert Blaháné nélkül nem tudjuk őt elgondolni; a bűvös lant Szentirmayé volt, de a híres láda, a mely azokat országra szólón elterjesztette, a Blaháné nótás ajka volt Tóth Ede és Csepreghy utánzói írtak népszínműveket, a melyekben az egyedüli elmúlhatatlanok és hervadhatlan értékűek a Szentirmay Elemér nótái; pl. a melyeket a »Nótás Katá«-ba írt Csupa bűbáj, csupa poézis; népköltészet és népzene, a mely egy nagy, istenáldotta tehetségben leszűrődik, megtisztul és örökszéppé finomul; zizeg a nádas »Tisza mentén, hódvíz partján«, »Fürjecske szól a búzában, pittypalaty, pittypalaty, pittypalaty!« és a hűvös nyári reggelen »Fehér galamb szállt alája«, hogy a kedves kezéből búzát szedegessen. Az ő szövegeit idéztem, pedig a kristályosodó aranyként rárakódott édes dallamokat kellene idéznem. A »Plevna nótát« (»Ne menj el«), a toborzó rhythmusúakat (»Hogyha én a dalos madárt hallgatom«), a bánatosokat, a víg csárdásokat, a gyöngéden enyelgő negédeseket (»Csongorádi kis barna«); de ki győzné mind elszámlálni? Egy nagy dalköltő egyénisége oly kimeríthetlen, mint a természet maga és a lélek, a melyeket dalaiban visszatükröztet.
Vadosfai és Zsidi Német János a Dunántúlon született. Fiatal korában (nem 1863-ban, mint bemondása alapján művemben írtam, hanem már 1857-ben) kezdett nótákat, különösen csárdásokat írni, de virágkorát a hetvenes évek elején érte el, a mikor mint nótaköltő a közismertté vált Szentirmay Elemér nevet kezdte használni. Nem is volt aztán sikere annak a népszínműnek, a melyben Blaháné nem énekelt az ő csodaszép nótáiból. Költői ereje idősebb korában is csak mennyiségre lankad, de nem minőségre. Mikor pár év előtt működését méltattam, levelezésbe lépett velem és beküldte legújabb nótáit; nem érzett azokon az öregség, friss volt az, mint a májusi gyöngyvirág; egy örökifjú kedélynek dalos megnyilatkozása.
Körülbelül 400 nótája mindig fog élni; bár testét eltemettük, ez mégsem halál; búcsúzunk egy testtől és üdvözlünk egy halhatatlant.

Dr. Fabó Bertalan (Vasárnapi Újság, 1908. 831. oldal)